Cégtörténelem

  • A Szőke és Társai Kft. 1991 december 21.-én alakult. Jelenleg három ügyvezető irányítja, akik egyben a tulajdonosok is.

  • A kezdeti nehézségeket követően körvonalazódott, hogy zöldség-gyümölcs és élelmiszer értékesítéssel tud a kft. piacon maradni. A tőkeerősnek nem nevezhető vállalkozásunk évekig minden egyes fillért visszaforgatott a tevékenységébe, hogy a konkurenciával lépést tudjon tartani, eszközeit fejlessze.

  • Kezdetben telephelyet és szállítóeszközt is csak béreltünk. Nagy előrelépést jelentett az életünkben, amikor 1994-ben meg tudtuk vásárolni első használt kisteherautónkat, mellyel már rugalmasabban tudtuk kiszolgálni a célpartnereinket, akik elsősorban a gasztronómiai üzletágban dolgoztak.

  • A saját szállítóeszköz megvásárlásának az is a következménye lett, hogy már nem csak a Békés megyei intézményeknek, vendéglátóipari egységeknek tudtunk szállítani, hanem megvetettük a lábunkat a környező megyékben is. Ekkorra már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a piacon a zöldség-gyümölcs termékek helyett, a konzervipari és a „füszért” áruk értékesítésére kell helyeznünk a hangsúlyt. Mivel úgy értékeltük, hogy a piac nyitott az általunk értékesített árukra, a forgalmunk növelésének érdekében üzletkötőket alkalmaztunk.

  • 2000-ben elsők között vezettük be a HACCP élelmiszer-higiéniai, majd 2010-ben az ISO 22000 élelmiszer-biztonsági irányítási rendszert.

  • 2001-2004 között igyekeztünk piaci pozícióinkat megőrizni, árukészletünket bővíteni, új szállítójárművet beszerezni. A kezdeti nehézségek után eredményesebbé vált gazdálkodásunk.

  • 2005-ös fejlesztésünk: a kor kihívásaira figyelemmel, megépítettük első 25 m2-es hűtőkamránkat.

  • 2006-ban zöldmezős beruházásként saját 1000 m2-es telephelyet építettünk az Almáskerti ipari parkban, miközben a gépkocsiállományunkat is tudtuk fejleszteni.

  • 2007-ben Dél-Alföldi Regionális Minőségi Díjjal ismerte el munkánkat a Békés- Csongrád- és Bács-Kiskun megyei iparkamara.

  • 2009-ben a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától elnyertük az „Év Békés Megyei Kereskedője, Szolgáltatója kitüntetést”.

  • 2010-ben sem ültünk a babérjainkon. Májusban átadásra került az első fagyasztókamránk, melynek segítségével partnereinknek teljesebb kínálatot tudunk nyújtani.

  • 2011-2013. Cégünk életében jelentős változás nem történt. Dacolva az éppen dúló gazdasági világválsággal, forgalmunk folyamatos növekedett. Gazdálkodásunk a korábbi évekhez viszonyítva egyre eredményesebb lett.

  • 2014-ben üzembe helyeztük a kibővített hűtő- fagyasztókamránkat, raktári dolgozóink munkájának segítésére pedig, új emelőlétrás gyalogtargoncákat vásároltunk. Ebben az évben csatlakoztunk a MIRBEST csoporthoz, melynek jelenleg is tagjai vagyunk.

  • 2015 évben rendszerbe állítottuk a korszerű E-erp vállalatirányítási szoftverünket, mely már megfelel a kor elvárásainak; gyors, megbízható és fejleszthető. Ebben az évben lecseréltük a raklapfóliázónkat is.

  • 2016. Mérföldkő cégünk életében. 25 évesek lettünk! Ebben az évben sikerült bővítenünk raktárkapacitásunkat 1500 m2-es ingatlan vásárlásával. A vásárlással egy időben irodát is kialakítottunk az új épületben. Azóta korszerű munkacsarnokban dolgozhatnak munkatársaink.

  • 2017-ben elkezdtük tehergépkocsijainkat lecserélni osztott teres - hűtős/fagyasztós - járművekre. A folyamatosan növekvő gépjárműparkunknak kialakítottunk egy 150 m2-es parkolót. Hűtő-fagyasztókamránknak új komissiózó térrel bővült a területe.

  • 2018-ban a vállalatirányítási rendszerünk fejlesztéseként – pályázati forrásokat is igénybe véve – bevezetésre került a vonalkódos termékkezelés. Ezáltal vált lehetővé az áruk minőségmegőrzési idejének pontosabb nyilvántartása. Tovább folytatódott a gépkocsiparkunk korszerűsítése, új járművek vásárlásával. Ebben az évben kezdte meg a nagykereskedelmi értékesítést, az újonnan kialakított üveg- porcelán- konyhai felszereléseket forgalmazó boltunk.